Megint is Rosberg volt a leggyorsabb
A világbajnoki pontversenyben második Nico Rosberg, a Mercedes pilótája érte el a legjobb köridőt a Forma-1-es Brazil Nagydíj pénteki második szabadedzésén is.
A világbajnoki pontversenyben második Nico Rosberg, a Mercedes pilótája érte el a legjobb köridőt a Forma-1-es Brazil Nagydíj pénteki második szabadedzésén is.
Fennállása legpocsékabb szezonját futja a Forma-1-ben 1993 óta szereplő Sauber istálló, amely a jelek szerint képes még az eddigieknél is nagyobb kalamajkába keveredni. Pontok sehol, pénz is csak kevéske, ráadásul a 2015-ös versenyzői összeállítás kialakítása során addig-addig sáfárkodtak a fizetős pilótákkal, hogy annak roppant komoly jogi csatározás lehet a vége.
A Marussia traktorral ütköző francia pilótája, Jules Bianchi állapota továbbra is kritikus, de stabil, az F1 és a Nemzetközi Automobil Szövetség a versenybiztonság erősítésével küszködik.
"Szerencsére a rádióm tönkrement, így a tévénézők ezúttal nem hallhatták a zokogásomat úgy, mint 2010-ben" - mondta a Forma-1 történetének legfiatalabb háromszoros világbajnoka.
A meteorológiai előrejelzések szerint várhatóan esik majd az eső a vasárnapi Forma-1-es Brazil Nagydíjon Sao Paulóban, az autós gyorsasági világbajnokság idei utolsó futamán.
Fernando Alonso Austinban csodával határos módon életben tartotta bajnoki esélyeit az évadzáró Brazil Nagydíjra, amelyre bizakodva készül. A spanyol nem titkolja: optimizmusát fokozza az is, hogy a Red Bullnál újfent generátorgondok jelentkeztek.
Lewis Hamilton, a Forma-1-es McLaren brit pilótája érte el a legjobb időt pénteken, az idényzáró Brazil Nagydíj második szabadedzésén.
Mark Webber, a Red Bull ausztrál pilótája nyerte a Forma-1-es világbajnokság idei szezonzáró versenyének, a Brazil Nagydíjnak az első, pénteki szabadedzését.
Jövőre átépítik a Forma-1-es Brazil Nagydíjnak otthont adó pálya egy részét.
A vasárnapi Brazil Nagydíjjal lezárult a V8-as erőforrások korszaka: néhány órával az interlagosi összecsapás után a Red Bull istálló és motorszállító partnere, a Renault méltóképpen búcsúztatta el a nyugdíjazott hajtómű-formulát.
Sebastian Vettel, a Red Bull már négyszeres világbajnok pilótája nyerte meg a Forma-1-es szezonzáró Brazil Nagydíjat vasárnap, s ezzel pályafutása 120. versenyén két rekordot is beállított.
A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíj időmérő edzését szombaton, így ő indulhat majd az első rajtkockából a vasárnapi futamon.
Az első szabadedzéshez hasonlóan a második gyakorlást is Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a Forma-1-es szezonzáró Brazil Nagydíj pénteki napján.
Nico Rosberg, a Mercedes pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es szezonzáró Brazil Nagydíj pénteki első szabadedzésén, mögötte csapattársa, a brit Lewis Hamilton végzett a második helyen.
Eddig elkerülték egymást a pályán, de most már az is benne van a pakliban, hogy egymás ellen kell eldönteni, Alonso vagy Vettel lesz közülük most háromszoros világbajnok. A német nehezebben viseli a feszültséget.
Lewis Hamilton, a McLaren pilótája nyerte pénteken a Forma-1-es világbajnokság idei utolsó futamának második szabadedzését a Brazil Nagydíjon.
A meteorológiai előrejelzések szerint várhatóan esik majd az eső a vasárnapi Forma-1-es Brazil Nagydíjon Sao Paulóban, az autós gyorsasági világbajnokság idei utolsó futamán.
Az ausztrál Mark Webber (Red Bull) nyerte vasárnap az idényzáró Forma-1-es Brazil Nagydíjat.
Sebastian Vettel a Brazil Nagydíjon megszerezte 15. pole position-jét a szezonban, ezzel átadta a múltnak Nigel Mansell közel húsz éves rekordját, aki 14-szer rajtolhatott az első rajtkockából egy idényben.
Folytatja a 2012-es Forma-1-es szezon előkészületeit az abroncsokról gondoskodó Pirelli az évadzáró Brazil Nagydíjon is: a pénteki edzésnapon a csapatok egy fejlesztési stádiumban levő kemény keveréket tesztelnek majd, a futamra pedig már egy jövő évi lágy specifikációt kapnak.